Wass Albert sorai  jutottak eszembe akkor, amikor megtudtam a jó hírt: Magyarország Kormánya a Rómer Flóris Terv keretében, a Teleki László Alapítvány közreműködésével szárnyai alá veszi Gömör egyik ősi, máig álló és élő templomát, a zsípi református templomot. Az itt élő emberek felé ez egy nagyszerű üzenet. Üzenet – otthonról – haza. Üzenet a maradóknak, akiket mostanában inkább csak lemaradókként emlegetnek az elmenők, mert közülünk is  sokakkal elhitették, hogy a haza csak rög ...

S akik maradunk, sokszor magunk is lemaradókként tekintünk magunkra, szomorúan sorolva nehezítő körülményeket, ellehetetlenülő lehetőségeket. Tősgyökeres gömöri lévén jól ismerem, olykor magam is járom az itteni néplélek sötét bugyrait. Meglátásom szerint is mostohagyermekek vagyunk. Leginkább önmagunk, a bennünk lakozó kicsinyhitűség, a közöny és a lelki restség  mostohagyermekei.  Szeretünk magunkra lemondóan, utolsó mohikánokként tekinteni, akik után már nem jön senki, akik után már nem lesz semmi. Erősek vagyunk, konokok, „meg nem hajol – meg nem rogy –  meg nem törik“ emberek, de ezt az erőt, ezt a konokságot hajlamosak vagyunk önmagunk ellen fordítani. Ezért van szükségünk megerősítő, biztató üzenetekre.

A Rómer Flóris Terv ilyen számunkra, s nem pusztán azt jelenti, hogy épített örökségünk oly mértékben megújulhat,  amelyre önerőből képtelenek lennénk, sokkal többet ennél. Számolunk veletek, számítunk rátok, nem hagyunk benneteket magatokra, üzeni nekünk ez a nagyszerű kezdeményezés. Biztat és egyben figyelmeztet, hogy „virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek“ –  az önfeladás kísértésébe. Mert bizony, amióta – itteni szemmel nézve – elcsatolták tőlünk Magyarország, az országunk igen nagy részét, a kísértés nagy. Istennek adunk hálát azért, ha a kísértő nem vett még rajtunk diadalt egészen. Pedig – dicstelenségére legyen mondva – próbálkozik rendesen: kenyérrel is, korbáccsal is.

Ennek a harcnak, a megmaradásunkért vívott küzdelemnek erős bástyájául állította Isten a templomot, s aki innen indul harcba, az a Hit pajzsával, a Lélek kardjával és az Isten beszédével van felfegyverezve. A zsípi templom valaha kőfallal megerősített menedék és harcálláspont volt és pontosan ugyanaz ma is.

A kőfalat ugyan idővel széthordták, de a kövek ma is megvannak: alapjául szolgálnak Zsípben otthonoknak, családi házaknak. Jó helyen vannak, mert Istentől való az akarat, amely régi kövekből ugyan, de újraépíti a falakat. Köszönjük az Anyaországnak, hogy nem bánik velünk mostohán, hálásak vagyunk azért, hogy újjáépülnek falak, s az a mi reménységünk, hogy e megerősítő, bátorító impulzusok, üzenetek nyomán ismét eljön az idő, amikor ez a nép nemcsak újraépíteni, de újra építeni, újra épülni fog – lélekben is. Bárcsak meghallanák sokan a bátorító szót, az Ige biztatását: „ti magatok is, mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá!“

„A fundamentum Istentől való.  És Istentől való az akarat, mely újra építi a falakat.“

Soli Deo Gloria