Az egykori Ugocsa vármegye egyik Tisza menti falujában áll egy tölgyfagerendákból rótt fatemplom, amit a görögkatolikus magyar közösség használ.

A meglehetősen szabálytalan sokszöggel záródó templomot, melynek tere fölé csillagos égboltként festett, faszerkezetű dongaboltozat borul, a többször átalakított ikonosztáz és a nyugati karzatot tartó faragott faoszlopok osztanak három térrészre. Kontyolt nyeregtetejéből a karzat fölött nagyméretű huszártorony emelkedik ki. A templom nyugati oldalán egy ugyancsak szépen faragott tornác (pronaos) fogadja a belépni készülőket. Én azonban most inkább genezisének történetébe lépnék egy parányi lépéssel az olvasókkal…

Építése, az ismert adatok szerint, az 1750-es években történt. Az adatokon túl azonban az a hagyomány is átöröklődött, hogy a templom egy nagy árvíz idején úszott le ide messziről, egy másik faluból. A megbokrosodott Tisza kapta a hátára s vitte egészen a mai helyéig. Egyben. Ez utóbbi állítás az épületet elnézve hihető is, hiszen a sarkokon használt fecskefarkas fakötések szinte dobozszerű merevítést biztosítanak. Hogy az részben mégis szétesett, illetve hogy azt szétszedték és kissé megváltozott formában rakták össze, az az épületrészletek vizsgálata során több helyütt is bizonyítható. E költői szépségű hagyomány tehát akár igaz is lehet, de sokkal prózaibb magyarázata is lehet a tapasztalt átépítésnek.

Közismert tény, hogy a Tiszán évszázadokon keresztül tutajozva úsztatták le az építkezésekhez való farönköket a Kárpátokból az Alföldre, mégis, nehéz elmenni a misztikus tartalmakat is hordozó történet mellett. Elképzelem, ahogy a templom úszik a Tiszán, először sebesen bukdácsolva, majd egyre nyugodtabban, tornyával az ég felé ágaskodva, s végül a folyó leteszi ott, ahol az Isten akarja. Lehet, hogy az égi tutajos, aki a templom tornácán ülve kormányozta azt a vízen, maga Gábriel arkangyal volt, a hírvivő, s talán a harangot is meg-meghúzta figyelmeztetésül, amikor elhaladt egy-egy falu közelében. Nem olyan nehéz Isten mindenható akaratát, Isten ajándékát, csodáját látni mindebben, mert sóvárgunk a csodákra, miközben két lábbal a valóság csontszáraz, de szilárd talaján állunk!

2001-ben azután a Tisza ismét meglátogatta a templomot. Körül is nyaldosta vagy jó egy méter magasan, de talán nem ismert rá, mert csak visszahúzódott. Nem is ismerhetett rá, mert időközben, az elmúlt száz esztendő során többször is alaposan bebugyolálták. A párkánytól fölfelé mindent pléhvel, alatta a boronafalakat kívül-belül jó erős cementes vakolattal. S még egyéb furcsaságok is történtek…

A gátakat azóta e szép falu mellett Ukrajnában is megbízhatóan megerősítették.

A Rómer Flóris Terv keretében a helyreállítás idén nyáron megkezdődött. Fentiek alapján talán nem szorul magyarázatra, hogy a vakolat eltávolítása után kiderült; a templom alsó két gerendasora teljesen elkorhadt, így azok teljes cseréje elkerülhetetlen. A munka eredményéről - Gábriel arkangyalt is segítségül híva – illően beszámolunk majd.