Ha egy falu, kisváros vagy nagyobb település képeslapot, prospektust készíttet, amelyen látványosan akar üzenni magáról az „idegennek”, akkor biztosra vehetjük, hogy templomot, kastélyt, műemlék épületet látunk majd a lapokon. Nemcsak azért, mert a közösség is a szép oldalát akarja mutatni magáról, hanem azért is, mert ezek az épületek az ott élők történelméről mesélnek. A kövek, a romok, az épületek az önazonosságunk kapaszkodói. Egy család, egy közösség, egy nemzet sorsáról árulkodnak.

Amikor beázik a falu temploma, akkor nem csak a fedélszék roskad meg. Amikor az egykor társadalmi, gazdasági és kulturális központként szolgáló főúri kastély magtárrá, majd omladozó szellemházzá változik, akkor nem csak az arisztokrácia dicsősége szűnik meg. A szándékos pusztítás, vagy pusztulás tehetetlen elfogadása a közösség erejét, pontosabban erőtlenségét, önfeladását mutatja. Ha a közösség gyengül, vagy feloldódik, akkor megszűnik a valahova tartozás lehetősége. Ilyen helyzetben könnyen kiszolgáltatottá válunk.

Magyarország „képeslapjára” gyönyörű épületeket fényképezhetünk. De jól tudjuk, hogy kollektív és egyéni önazonosságunk számos kapaszkodója határainkon kívülre került. Sőt, túlzás nélkül mondhatjuk, hogy a magyar történem épített emlékeinek jelentős része ma nem Magyarország területén található. Maradt-e mégis felelősségünk és érdekünk, hogy részt vegyünk ennek az épített örökségnek a megőrzésében?

A legnagyobb közösség, amelyhez tartozunk, és amely identitásunk talapzata, a magyar nemzet. Ez a nemzet azonban nem csak magyarországi, hanem Kárpát-medencei. Ha Alvincon, Igazfalván, Hontvarsányban, vagy Técsőn pusztul a templom, akkor ezzel Nyíregyházán, Budapesten és Nagykanizsán is veszteséget szenvedünk. Nem dönthetünk úgy, hogy gondoskodjon ezekről a műemlékekről az az állam, amelynek a területén ma találhatóak. Hiszen, ami nekünk a lelkünk egy mozaikja, az másnak legfeljebb csak művészettörténeti érdekesség. Azzal sem áltathatjuk magunkat, hogy a helyi közösségek kötelessége óvni értékeiket, mert ehhez gyakran már nem csak az anyagi erő, de a közösség is hiányzik.

Felelősség és kötelesség önmagunkért, mindannyiunkért. Ez hívta életre a Rómer Flóris Tervet, amely a határainkon túli, Kárpát-medencei épített örökségünk megóvását szolgálja. A Magyar Kormány elhatározása, hogy egy-egy helyszínen néhány millió forintos támogatásból megőrizzük a jövőnek, évszázados értékeinket.

Amikor ezeket a műemlékeinket védjük meg a pusztulástól, akkor lelkünk egy-egy mozaikját is a helyére illesztjük.