2016. június 30. 09:54 - Rómer Flóris Terv

Erős szövetségben

Szerző: Kassai Gyula, a Barsi Református Egyházmegye esperese, a lévai és hontvarsányi gyülekezet lelkésze

„Fölépítik fiaid az ősi romokat, falat emelsz a régiek által lerakott alapokra;
a rések befalazójának neveznek, aki romokat tesz újra lakhatóvá.“ Ézs. 58,12 

12.jpgA templom – az Isten tiszteletének a helye, – az Istennel és hittársainkkal való találkozásnak és közösségnek a helye. Azoknak a találkozási helye, akik közösen gondolkodnak Istenről, az emberről, a világról, a küldetésről. Azoknak a találkozási helye, akiknek közös a hitük, a nyelvük, az identitásuk, a történelmük, és van jövőképük. Az életünk legfontosabb eseményei is a templomhoz kötnek bennünket. Az egyszerű hétköznapok küzdelmeihez itt kérünk erőt és áldást a Gondviselőtől. A templom az élő közösség helye. Egyedül az élő közösség képes folyamatosan építeni, javítani és gondozni templomát. Ahol a templomot gondozzák, ott lelki közösség épül. 

Az élő közösség egyik ismerve, hogy nem hagyja pusztulni épületeit és értékeit, hanem azért képes áldozatot hozni. Magyarország Kormánya a Rómer Flóris Terv segítségével nemcsak a műemléktemplomok ősi falait, de a benne élő közösségeket és szellemi értékeiket is védelme alá veszi. Ezzel erős szövetséget hoz létre a ma élő közösségek között és az elmúlt századok küzdelmeiben megmaradt közösségek erejét is tovább növeli.

A Barsi Református Egyházmegyében ma 47 gyülekezet él. Száz évvel ezelőtt több mint 20 ezer református élt az egyházmegye területén. A gyülekezetek lélekszáma ma alig haladja meg az ötezret. A sok megpróbáltatás ellenére sem látjuk reménytelennek a helyzetünket, ha egymással szoros szövetségben élünk.

A hontvarsányi gyülekezet lélekszáma is megfogyott az elmúlt 50 év alatt. A volt anyaegyházközség ma a lévai gyülekezet szárnyai alatt éli mindennapjait. Tagjainak száma alig haladja meg a 30 főt. Másfél év alatt mégis négy keresztelővel ajándékozott meg bennünket az Úr. Az istentiszteletek magyar nyelven folynak. A kis közösségeket igyekszünk összekapcsolni a nagyobbakkal. A szórványhelyzetre is van megoldás. Szövetségben kell élnünk egymással. A templom felújítása egy erős szövetségnek köszönhető. Ahol Magyarország Kormányának és a Teleki László Alapítványnak köszönhetően a helyi és egyházmegyei reformátusság, a felújított 800 éves templomával együtt, továbbra is be tudja tölteni küldetését.

Hálaadás, a folyamatosan megújuló ősi hajlékért, Istennek házáért.

Reménységgel tekintünk a jövő felé. Az erős szövetségre alapozva hirdetjük a világnak, hogy nem hagyjuk el templomunkat, nem hagyjuk el hitünket, nem hagyjuk el nyelvünket, hanem készek vagyunk közösen építeni a lelki és szellemi otthonunkat. Építsük együtt szellemi és földi országunkat, hazánkat! Ehhez adjon nekünk a Mindenható erőt!

Kérjük Istent, hogy további jó szövetségek köttessenek itt a Kárpát-medencében.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://romerfloristerv.blog.hu/api/trackback/id/tr958855990

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.