2017. február 22. 15:02 - Rómer Flóris Terv

Megújul az egykori búcsújáróhely Mikházán

A szerző: Csíki Dénes, plébános

csiki_denes_jav.jpgMikháza település már a római korban létezett, hírneve azonban csak 1630-tól kezdődik, ekkor telepszik itt le négy ferences szerzetes Boszniából. Ez a dátum a ferences templom és a kolostor építésének kezdete, egyben a szerzet erdélyi rendtartományi őrségének, kusztódiájának, illetve későbbi rendtartományának újjászületését is jelenti. A bosnyák papokhoz rövid időn belül több magyar szerzetes csatlakozik. A katolikus valláshoz hűséges arisztokrata családok anyagi támogatásával 1678-ra elkészül a ma is látható épületegyüttes. Így Mikháza fokozatosan a „Kisszentföld”, illetve az egész Felsőnyárád mente vallási és kulturális központjává válik.

A szerzetesek missziót végeznek, iskolát végeztetnek. Mikháza búcsújáró hellyé növi ki magát. A szerzetesek áldásos tevékenysége 1951-ig tart. A „barátokat” internáló táborba viszik, a kolostort pedig az állam kisajátítja. Mai napig állami tulajdonba van. Csak a templom marad meg az Egyháznak. A kis létszámú és elárvult hívek azonban önerőből képtelenek az egykor szebb napokat látott templom karbantartására. A bádog héjazat tönkrement, az épület ázott, a vakolat pedig kívül-belül málladozni kezdett.

2000-ben segítség érkezett: az akkori Kulturális Örökség Minisztériumától kapott támogatással megkezdhettük a külső-belső felújítást. Objektív okok miatt a munkálatok egy ideig szüneteltek. Az épségben megmaradt öt oltár restaurálása még ezután következik, ám a részleges felújítás után a templom már így is vonzotta a látogatókat.

A védőeresz rekonstrukciója, valamint a történeti vakolatok javítási munkálatai már egy újabb támogatásnak köszönhetően valósulhatnak meg. Ez alkalomból hálánkat fejezzük ki az anyaország kormányának, hogy Rómer Flóris Terv újabb segítséget nyújt a mikházi ferences templomnak. Reményeink szerint a tervek mihamarabb valóra válnak.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://romerfloristerv.blog.hu/api/trackback/id/tr312282445

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása